Szállj, röpülj!
Napba néz a sas, ez adja neki az erőt. A felkelő Nap a Feltámadt Krisztus jele számunkra, keresztények számára. Legyetek a sashoz hasonlóak, szálljatok, röpüljetek, hiszen ti vagytok a kék ég és a zöld mező urai!
– mondta homíliájában Dr. Német László SVD nagybecskereki püspök a Boldogasszony Iskolanővérek Nagybecskereki Kollégiumának végzősei ballagásán május 19-én. Az ünnepi szentmisét, amelynek keretében a növendékek hálát adtak az elmúlt négy évért, amelyet a nővérek pártfogásában töltöttek, a főpásztor mutatta be Masa Tamás atyával együtt.
Kilencen búcsúztak az alma matertől, a nővérektől, nevelőktől, társaiktól és a kollégium személyzetétől. A ballagók nevében a nagykikindai Gyarmati Anita mondott köszönetet mindazoknak, akik az elmúlt négy évben gondoskodtak róluk. A kollégium vezetője, Julianna nővér két fogalmat emelt ki: elengedés és elindulás. Ennek a jegyében búcsúztatta érettségizőit, akik a kedves szavak és jótanácsok mellé ajándékokat is kaptak. Egy-egy vademecum-füzetet, a kollégium növendékei, nővérei, nevelői és a személyzet személyes gondolataival; egy-egy szentírást és nyakláncot kereszttel abban a reményben, hogy továbbra is ápolják hitüket; a rendalapító, Boldog Terézia anya képét, emlékeztetve őket a Boldogasszony Iskolanővérekre; egy-egy történelmi témájú könyvet magyarságuk megőrzése céljából; valamint egy-egy mesekönyvet, amelyből magyarországi kisgyerekeknek olvastak szüleik, s ezt továbbították a szórványban élők számára.