20 éves a magyarországi Szent András Evangelizációs Iskola
2015. november 28‒29-én huszadik szülinapját ünnepelte a magyarországi Szent András Evangelizációs Iskola. Egyházmegyénk is meghívott volt a konferenciára, hisz számos ponton kapcsolódunk szolgálatukhoz: forrásunk ez az evangelizációs iskola, ahonnan evangelizátorok, kurzusok, missziók érkeznek hozzánk és a padéi Szent András Evangelizációs Központ is a magyarországi iskola gyümölcse.
Húsz év egy cég, szervezet, házasság életében már nagy idő, a kipróbáltságot és a szilárdságot sugározza. Egy missziós kezdeményezés életében pedig azt jelenti, amiről Gamáliel rabbi beszél a főtanács előtt: ha Istentől van, megmarad (vö. ApCsel 5,39). Bár a Mexikóból indult Szent András Evangelizációs Iskola a világban 35 éves, Magyarországon húsz éve, 1995 decemberében indult el egy olyan időszakban, amikor nálunk Vajdaságban is egy egyházi megújulási időszak volt a fiatalság körében. Rövidesen hozzánk is elérkezett, de a magyarországi kezdeményezés fenn is maradt, fejlődött, megszilárdultak a gyökerei és sok termést is hozott azóta. Úgy mentünk el erre az ünnepségre, mint az idősebb testvérünk szülinapjára.
Az ünnepség kétnapos volt és Budapesten került megrendezésre. A helyszíne nem a már ismert Krisztus Király Missziós Központ volt, mert az kicsi lett volna ehhez, hanem a közeli katolikus iskola, a Szent II. János Pál Iskolaközpont adott otthont.
Az első napra körülbelül 120-an jöttek össze: az iskola munkatársai, támogatói és azok, akik az iskola szolgálatán nőttek fel. A nap érdekes momentummal indult: összeállt a Firenzébe induló vonat. A magyarországi iskola 16 csapatát, iskolaközösségét szimbolizáló vonatszerelvényt állítottak össze a színpad díszleteként. Ez egy ismert kép közöttük, ami arról szól, hogy nem térnek le az isteni elhívásukról, pontosan azt csinálják, oda mennek, ahova Isten hívta és küldte őket. Majd a kezdő imádság után következett a rájuk annyira jellemző liturgia: az Isten Igéjének trónra emelése, ahol imádság és felolvasás közepette középre helyezték a Bibliát és feldíszítették egy szülinaphoz méltóan.Az első megszólaló José H. Prado Flores volt, az iskola nemzetközi igazgatója, akit csak Pepének szoktak szólítani. Videóüzenetben gratulált a magyar iskolának, jobban mondva nem is az embereknek, hanem Istennek, mert „Ő az alkotója ő a főszereplője ennek a húsz esztendőnek…” Emlékeztetett bennünket: „Nem az a legnagyobb öröm, hogy rátaláltunk az elrejtett kincsre. A legnagyobb öröm az, amikor Isten a kezébe vett minket és úgymond arra használt, hogy eszköz legyünk ahhoz, hogy mások ráleljenek az igazgyöngyre és megtalálják az elrejtett kincset. Minden örömök között ez a legnagyobb! És ti megtapasztaltátok ezt!”Az első előadást Don Filippo Rocchi atya, a római iskola vezetője tartotta. Meghívásának apropója az volt, hogy a magyar iskolát az olasz iskola hozta létre. Filippo atya azzal a vicces tanítási fogással kezdte előadást, hogy: „Hány óra van?” Egy igazi evangelizátor már tudja, hogy erre a válasz: „Az evangelizáció órája.” De a júniusi pápai magánaudiencia óraátállítás volt az iskola életében: az előbbit nem elhagyva, itt az ideje az evangelizátorok képzésének és az új iskolák létrehozásának. Majd bátorított bennünket, hogy járjunk ezen az úton. A saját megtett utunkról is beszámolt, amely nem csak sikerekkel, de rázós eseményekkel is tele volt. Végül egy filmbejátszással mondta el: egykoron ők adtak nekünk, de most tőlünk visszakapják azt a jót. Arra hívott bennünket, hogy evangelizáljuk a világ minden magyarját.A második beszédet Gyuris Gellért és Nagy Zsolt tartotta, a magyarországi iskola igazgatója és igazgatóhelyettese. A beszédük témája az elmúlt 20 évre való visszatekintés volt, ahol egy húszgyertyás tortával szimbolizálva mutattak rá Istennek arra a sok-sok ajándékára, amelyet kaptunk, kiemelve ezek közül is húszat, kezdve Pepétől és a kurzusoktól egészen a legértékesebbig: a konkrétan megtért emberekig. Az előadás lényeges eleme volt, hogy mindezek után Pál apostolhoz hasonlóan inkább a gyengeségeikkel dicsekedtek: a 20 és nem csak sikerek, hanem kudarcok és hibák története is, amelyeket Isten egyensúlyozott túl a kegyelmével, ezzel bizonyítva, mennyire kell neki ez az iskola. Végül buzdítottak bennünket, hogy járjunk tovább az úton. Ezek után jött a legszebb pillanat, az együtt ünneplés és a hálaadás ideje: Isten elé álltunk, imádkoztunk, dicsőítettük azt az Istent, aki mindezt velünk cselekedte. A dicsőítést Barta Angéla, a zenét pedig Császár Balázs vezette.
A batyus ebéd után, délután műhelymunkák következtek hét témában: Filippo atya a saját plébánosi tapasztalatáról beszélgetett a résztvevőkkel: Hogyan sikerült a Szent Andrással egy evangelizáló plébániát felépíteni? Erre sok érdeklődő volt, mivel Magyarországon kevés pap van jelen az iskolában. Gyuris Gellért a többi európai iskolát mutatta be, mintegy előkészítve a 2017-es európai Szent András találkozót, amelynek helyszíne Magyarország lesz. Bartha Angéla szociális testvér az örömteli evangelizációról beszélt Ferenc pápának az Evangelii Gaudium kezdetű enciklikája alapján. Nagy Zsolt a családbarát evangelizációs iskola lehetőségéről beszélgetett a résztvevőkkel. Eberlein Éva a Bandifiről vezetett műhelyt, Tóth Anikó a KEKAKO alapelvről, Hardi Titusz bencés szerzetes atya pedig az iskola víziójáról beszélgetett azokkal, akik még ezt kevésbé ismerték.
A záró eucharisztiát Székely János püspök atya vezette, aki a budapesti Új Jeruzsálem Közösséget kíséri és így figyelemmel van az iskolára is. Homíliájában kiemelte azt a Jézust, aki maga nevezi el a tanítványát: nem önmagunkat kell definiálnunk, hanem olyannak kell látnunk magunkat, mint amilyennek Isten. Az összegyűlt gyermekekkel egész nap a KISI KIDS szolgálat foglalkozott, így a gyerekek a szentmisében egy musical részletet is előadtak.
Az egész nap igazi ünnep volt, ahol sok boldog és hálás embert láttunk.
A második nap a munkatársak találkozója volt, ahova a csak az iskola szolgálói voltak hivatalosak, mintegy kb. 80-an megjelenve, de igazából már aznap este kezdődött a „Bandicsárdával”: ahol Csiszér Laci szolgáltatta forralt bor mellett egyszerűen csak együtt játszott, beszélgetett, örült és egymással találkozott a csapat. Ezen játékok nagymestere a Bandifi csapata, akikben most sem csalódtunk.A vasárnap újra imádsággal és Krisztus szavának a középpontba helyezésével kezdődött, amit ezúttal hangszerekkel, lufival és egy ódon (Firenzébe tartó) kisvasúttal díszítettek. A délelőtti ünnepség legnagyobb részét az iskolaközösségek örömteli és vicces seregszemléje tette ki, ahol a csapatok különféle és kreatív módon mutatták be magukat, szolgálatukat. Igazán lenyűgöző volt az a sokszínűség és kreativitás, ami itt megjelent. Persze, aki járt már Szent András-os kurzuson, az nem lepődik meg ezen: volt itt rímbe szedett bemutatkozás, gyerekekkel előadva; volt profin kivitelezett kisfilm; színházi jelenet; rádiókabaré kibeszélő show-val fűszerezve; volt erre az alkalomra írt dicsőítő dal; sőt az egyik csapatnak az „Azok a boldog szép napok” (Beatrice) dallamára átköltött performance-ára zengte együtt vidáman, ugrálva a terem: „Ezek a Szent Andrásosok jó fejek!”A délelőtti beszédek a jövőről szóltak, arról, hogy Isten milyen útra hívja az iskolát. Majd egy prófétai közös imádság következett Csiszér László szolgálatával, ahol kérték Istent vezetését az iskola számára.A délutáni eucharisztiát mi püspök atyánk, Dr. Német László SVD mondta. Igazán emiatt lehettünk mi is jelen egész nap. Püspök atyára azért is figyel a magyarországi iskola megkülönböztetett figyelemmel, mert ő az első magyar püspök, aki nem csak engedélyezi vagy megtűri az egyházmegyéjében az iskola evangelizációs szolgálatát, hanem egyenesen ő alapítja azt. Homíliájában a saját egyéni szokásából indult ki: a szülinap vissza és előretekintés is egyben. A jelenlévők szívesen hallgatták a közvetlen és jókedvű püspök atyát.
A szentmise után pedig következett minden rendes szülinap fő attrakciója: a torta. Elég nagy torta kellett ennyi embernek, de volt elég és nagyon finom is volt. Az első szeletet Pepének ajánlottuk, a többit pedig jó hangulatban megettük. A felszabadult, őszinte ünneplés az egész napot jellemezte, de ez volt a legszebb pillanata.
Ekkor kérdeztük az egyik elég fáradtnak látszó szervezőt, Gyuris Gellértet: „Ezt akartad látni?”
Igen, ezt akartam látni: az ünneplést. A találkozó mottójául ezt az igét választottuk még hónapokkal ezelőtt: »Boldog az a nép, amely tud ünnepelni. Az ilyenek arcod világosságánál járnak, Uram.« (Zsolt 89,16). És most ezt látom: Isten jelenlétében ünneplő bandistákat. Van okunk ünnepelni. Isten kegyeltjei vagyunk. Megérte minden fáradtság, amit ebbe az alkalomba beletettünk. Boldog vagyok!
